Turning old foes into new allies—Harnessing drainage canals for biodiversity conservation in a desiccated European lowland region.

Drainage canals are widespread components of agricultural landscapes. Although canals have greatly contributed to biodiversity loss by desiccating wetlands, they have recently attracted conservation attention due to their potential to function as refugia for native species in intensively managed landscapes. However, their conservation role in complex landscapes composed of agricultural fields and desiccated but otherwise untransformed, semi‐natural habitats, on which canals still pose a heavy burden, is unknown. Improved understanding of drainage canals and related biodiversity in these landscapes could help unlock their potential and support synergistic land management for nature conservation and water resource management.We applied a multi‐taxon approach, including plants, butterflies, true bugs, spiders and birds, to (a) assess the conservation value of drainage canals with temporary water cover in a heavily drained European lowland region, (b) to test landscape‐level and local canal parameters for aiding prioritization among canals and (c) to propose a reconciliation‐based management framework that suits the interest of all stakeholders.We found that drainage canals and their banks concentrate more species across most taxa than semi‐natural, mostly grassland habitats, possibly due to micro‐environmental heterogeneity and the absence of low‐intensity annual management compared to grasslands. Canals traversing semi‐natural grasslands concentrate particularly high numbers of native species, but agricultural canals also support remarkable species richness. However, agricultural canals are important dispersal corridors for non‐native invasive plants, which may negatively affect native biodiversity. Canal size has little effect on biodiversity, but habitat stress is an important determinant. The higher the stress (due to sandiness and salinity), the higher the added value of canals to landscape‐wide biodiversity.Synthesis and applications. We show that drainage canals can harbour high biodiversity and should therefore be recognized as important novel ecosystems with high conservation value, even when cutting through semi‐natural grassland habitats. Canals have previously been considered detrimental to nature conservation due to their association with loss of wetlands. However, by reducing water loss with reversible obstructions, controlling invasive species and applying specific conservation measures, they may be turned into conservation allies without compromising long‐term interests of water management and agricultural land use. [ABSTRACT FROM AUTHOR]

Összefoglaló: A belvízelvezető és lecsapoló csatornák a kultúrtájak elterjedt elemei. A vizes élőhelyek kiszárításával a csatornák jelentősen hozzájárultak a biodiverzitás csökkenéséhez, de az utóbbi időben felfigyeltek a természetvédelmi jelentőségükre is, mivel intenzív mezőgazdasági területeken belül menedékhelyekként szolgálhatnak az őshonos élővilág számára. Nem ismert azonban a csatornák természetvédelmi szerepe olyan komplex tájak esetén, ahol a mezőgazdasági területek kiszárított, de továbbra is természetközelinek tekinthető élőhelyekkel mozaikolnak. E tájakban a csatornák és azok élővilágának jobb megismerése segíthet a kedvezőbb természetvédelmi célú tájhasználat, élőhely‐rekonstrukciós beavatkozások és vízgazdálkodási irányelvek kidolgozásában.Növények, nappali lepkék, poloskák, pókok és madarak egyidejű vizsgálatával (1) értékeltük a Duna‐Tisza közi belvízelvezető és lecsapoló csatornák jelenlegi természetvédelmi jelentőségét, (2) teszteltük a csatornák táji és lokális léptékű paramétereinek szerepét annak érdekében, hogy rangsorolni tudjuk őket biodiverzitás‐fenntartó potenciáljuk alapján, és végül (3) olyan kezelési irányelvek megfogalmazását tűztük ki célul, melyek minden érdekcsoport számára a legkedvezőbbek lehetnek.Eredményeink szerint a csatornák és part menti sávjuk nagyobb fajsűrűséggel rendelkezik a vizsgált taxonok többsége esetén, mint a természetközeli, többnyire gyepes élőhelyek. Ennek oka feltehetően a csatornák jelentős élőhelyi mikroheterogenitásában és az éves rendszerességű kezelések hiányában keresendő. A természetközeli élőhelyeken keresztül húzódó csatornák különösen magas őshonos fajsűrűséggel bírnak, de ezeknek a fajoknak a többségét megtaláltuk az agrár élőhelyek csatornáiban is. Az agrár élőhelyek csatornái terjedési folyosóként is funkcionálnak az inváziós növényfajok számára, mely kedvezőtlenül érintheti az őshonos fajkészletet. A csatornák mérete alig befolyásolja a fajsűrűséget, de az élőhelyi stressz hatását jelentősnek találtuk. Minél nagyobb a stressz mértéke (szikes jelleg vagy durvaszemcsés homoki szubsztrátum), annál nagyobb a csatornák hozzáadott értéke a táji léptékű biodiverzitáshoz.Gyakorlati alkalmazások. Vizsgálatunk során igazoltuk, hogy a Duna‐Tisza közi belvízelvezető és lecsapoló csatornák jelentős biodiverzitással rendelkeznek, így természetvédelmi szempontból fontos másodlagos élőhelyeknek tekinthetők még a természetközeli élőhelyekkel rendelkező tájakon belül is. Szárító hatásuk miatt a csatornákat a természetvédelem gyakran ellenségként kezeli, de szakaszos, illetve reverzibilis elzárásokkal, az inváziós fajok visszaszorításával és egyéb specifikus beavatkozásokkal a természetvédelem "szövetségeseivé" válhatnak anélkül, hogy veszélyeztetnénk a vízügyi és mezőgazdasági érdekeket. [ABSTRACT FROM AUTHOR]